Sportbiznisz

Márpedig az úszásból meg lehet élni

2016. október 10. - Sportbiznisz Blog

A dohai hatodik állomás után lezárult a második etap is az úszó világkupán. Még három állomása van hátra a sorozatnak, de Hosszú Katinka összetett győzelme már borítékolható.

A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) az idei évben 2 178 000 dollárt oszt szét a versenyzők között, amelynek már majdnem a 10 százalékát Hosszú Katinka be is gyűjtötte. Az idei sorozatban eddig négy magyar versenyző részesült díjazásban, az előbb említett olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó mellett Jakabos Zsuzsanna, Gyurta Gergely és Mészáros Márk is.

Kép forrása: fina.org

A kilenc állomásból álló versenysorozatot három etapra osztotta a FINA és minden etap végén az összetett győztes 50 000 dollárral gazdagodik. A második helyezett 35, a harmadik 30, a negyedik 20, az ötödik 10 és a hatodik 5 ezer dollárt tehet zsebre. Az egyes versenyek úszószámainak nyertesei 1500 dollárt amíg a dobogó másik két helyezettje 1000 és 500 dollárt kap. A sorozat összetett női és férfi nyertese pedig plusz 100 ezer dollár jutalmat kap. Ezeknek a számok tükrében érdemes megnézni, hogy az eddigi magyar versenyzők mennyit kerestek az idei úszó világkupa-sorozaton.

Mivel a hölgyeknél az első két etapot is Hosszú Katinka nyerte nem meglepő, hogy torony magasan a háromszoros olimpiai bajnok vezet, aki eddig körülbelül 56 millió forintot úszott össze, de Jakabos Zsuzsannának sem kell szégyenkeznie, hiszen az eddigi helyezéseiért a tavalyi magyar bruttó éves átlagkereset több mint 2,5-szeresét úszta össze. Figyelembe véve, hogy a sorozat augusztus 26-án kezdődött ez egyáltalán nem rossz fizetés. A férfiak teljesítményei is megsüvegelendőek ám gazdaságilag még nem kifizetődő, Mészáros Márk körülbelül 275 ezer, amíg Gyurta Gergely 550 ezer forintot keresett.

Ha a magyar hölgyek továbbra is hasonló fantasztikus eredményeket érnek el, akkor a hátra lévő szingapúri, tokiói és hongkongi versenyeken, illetve a sorozat összetett eredményéért járó díjjal együtt Hosszú számára elérhető a 100 millió forintos álomhatár, Jakabos számára pedig a 10 millió forint. Ne felejtsük el, hogy így, Hosszú Katinka három hónap alatt (tehát az olimpiával együtt), akár 230 millió forintot is kereshet. Erre mit is mondhatnánk mást, mint: Bravó!

A bejegyzés trackback címe:

https://sportbiznisz.blog.hu/api/trackback/id/tr5111786333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása