Sportbiznisz

125 millióba került minden egyes Fradi-gól az ősszel

2016. december 21. - Sportbiznisz Blog

Már túl van a félidején a magyar bajnokság, hiszen a 33 fordulóból 19-et lejátszottak az ősszel az NB1-ben, azonban most két hónapos pihenőre mennek a csapatok, ezért készítettünk egy összegzést. Egészen pontosan azt vizsgáltuk, hogy mennyire hasznosan költik el a forrásaikat a klubok, mennyibe kerül egy-egy gól. Az nem meglepetés, hogy a tavalyi bajnok Ferencvárosnál hasznosulnak legkevésbé az elköltött forintok, hiszen a toronymagasan legnagyobb költségvetés mellett is csak negyedik jelenleg a klub, a szezon meglepetéscsapata pedig a Vasas, mely egyértelműen felülteljesít anyagi lehetőségeihez képest.

 fradi161219.jpg

forrás: MTI

Érdekes következtetésre jutunk, ha megvizsgáljuk az egyes magyar élvonalbeli futballklubok költségvetését és az elért eredményeiket. Az alábbi mutatókat vettük figyelembe:

  • 2015-ös költségvetés (2016-os adatok majd csak jövő tavasszal lesznek). Az általunk becsült költségvetés az árbevétel és az egyéb bevétel összegéből áll össze, amiből kivontuk a mérleg szerinti eredményt. Forrásként minden esetben a 2015-ös céges beszámolókat vettük alapul.
  • Az őszi 19 bajnoki fordulóban megszerzett pontok és gólok száma.

Lássuk, hogy alakult a 12 csapat költségvetése 2015-ben:

nb1ktgvetes2016osz.png

A Mezőkövesd és a Gyirmót esetében kicsit csalóka számokat láthatunk, hiszen mindkét együttes nyáron jutott fel az NB1-be. Emiatt valószínűleg a költségvetésük is nőtt valamennyivel, a 400 millió körüli összeg az első osztályban már nem tűnik reálisnak, azonban ahogy említettük, ennél frissebb számok csak tavasszal jelennek meg.

Látszik, hogy a Ferencváros és a Videoton kimagaslik a mezőnyből, ahogy azt már egy külön cikkben taglaltuk, mögöttük komoly szakadék van az NB1 anyagi lehetőségeit illetően. Becslésünk szerint a Fradi több mint 4 milliárd forintból gazdálkodott tavaly, míg a Videoton esetében ez az összeg megközelítette a 3,5 milliárdot.

És akkor lássuk, mennyire sikerült ezeket az összegeket pontokra váltani idén ősszel:

ftperpont2016osz.png

Látszik, hogy önmagához képest alulteljesít a Ferencváros, emiatt minden egyes megszerzett pont több mint 140 millió „forintjába került”. A Videoton eközben ugyan vezeti a tabellát a téli szünetben, de az anyagi lehetőségei alapján ennél nagyobb előny lenne indokolt, így a fehérvári klubnál is 100 millió forint felett van egy-egy pont „ára”. Meglepően jól szerepel viszont lehetőségeihez képest a Honvéd és a Vasas, utóbbi sokáig vezette is az NB1 tabelláját, és az ősszel már „magyar Leicester” néven emlegették a tavalyi angol bajnokcsapat után. A Vasasnál kevesebb pénzbe egyébként csak a Mezőkövesdnél került egy pont, de ahogy említettük, esetükben még az NB2-es költségvetéssel kellett számolnunk. A Fradi mellett alulteljesítőnek mondható az Újpest, a Diósgyőr és a Debrecen is, az anyagi lehetőségeik alapján nekik is jobban kellene állniuk.

Ugyanezt az arányt megvizsgáltuk a szerzett gólok esetében is:

ftpergol2016osz.png

Látszik, hogy ebben is a Fradi áll a „legrosszabbul”, minden egyes gól érdekében 125 millió forintot kellett elköltenie a kilencedik kerületi klubnak. Mögöttük a Videoton áll 89 millióval, majd az MTK következik 81 millióval. A legkevesebbet itt is a Mezőkövesdnek kellett elköltenie egy-egy gól megszerzéséhez, a „magyar Leicester” pedig mindössze 20 millió forintból szerzett egy gólt átszámítva.

Ha érdekel a sport gazdasági oldala is, kövess minket a Facebookon! LIKE-old a profilunkat (klikk ide) és értesülj a leghamarabb a cikkeinkről.

A bejegyzés trackback címe:

https://sportbiznisz.blog.hu/api/trackback/id/tr3412058189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arsenal71 2016.12.24. 17:21:53

A hülyének is megéri.
süti beállítások módosítása