Sportbiznisz

Anyagilag is a Veszprém - PSG a csúcsmeccs

2017. június 02. - Sportbiznisz Blog

A gazdasági mutatók alapján a francia PSG legyőzése bravúr lenne, de ha ezt a bravúrt a Veszprém teljesíti, akkor a döntőben már csak „könnyebb” csapat jöhet. Sőt, ott már a Veszprém lenne a favorit. A férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntő győztes csapatának a pénzjutalma: 155 millió forint lesz.

ehffina4.jpg

Kép forrása: ehffinal4.com

Mint ahogyan azt a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntője előtt tettük (részletek itt), a férfi kézi BL négyes döntőbe jutott csapatokat is tüzetesebben megvizsgáltuk, hogy mekkora összegből gazdálkodnak. Kétség sem fért hozzá, hogy a VELUX EHF Final4 legtehetősebb klubja a francia Paris Saint-Germain, amely klub költségvetésével senki sem veheti fel a versenyt Európában. Ugyanakkor a másik három résztvevő sem az európai kézilabda szegény gyereke, mindegyiknek bőven van mit a tejbe aprítania. Érdekesség, hogy az idei döntő résztvevő csapatai közül a Barcelona, a PSG és a Veszprém már megnyerte a saját nemzeti bajnokságának 2016/17-es kiírását. Na de lássuk a számokat!

Telekom Veszprém

A Veszprém pár napja kiadott 2016-os céges beszámolója szerint a bevételek elérték a 2,68 milliárd forintot, amely 23%-kal haladja meg a 2015-ös bevételeket. Ugyanakkor ez nem volt elegendő, hogy az összes kiadást fedezze, mert a bakonyiak tavaly több mint 566 millió forintos veszteséget termeltek. A bevételek legnagyobb részét (több mint 70%-ot) a belföldi értékesítés nettó árbevétele adta. Az is kiderült a beszámolóból, hogy a névadó Magyar Telekom Nyrt. 200 millió forinttal támogatta a klubot, a Magyar Kézilabda Szövetségtől pedig 300 millió forintot kapott, továbbá társasági adó (TAO) támogatásból 460,5 millió forint folyt be a kasszába. 

veszprem_bevetelek_2016.PNG

A kiadások legnagyobb hányadát, csak úgy mint tavaly, a személyi jellegű ráfordítások vitték el, közel 2,38 milliárd forintot. A további egyéb kiadások és ráfordítások 872 millió forintra rúgnak. Itt a legnagyobb összeget az ügynöki szolgáltatás ráfordításai teszik ki, közel 150 millió forintot, továbbá bérleti díjként 99,5 millió forintot, szállás és utazásköltségre pedig több mint 80 millió forintot költött a Veszprém.

Tehát ha jobban megnézzük, akkor a Veszprém 3,25 milliárd forintból gazdálkodott 2016-ban, amely a kényelmesebb összehasonlítás miatt 10,48 millió eurót jelent.

Paris Saint-Germain Handball

Az idei BL kiírásában a Szegedet éppen a PSG búcsúztatta a legjobb nyolc között és a mai napon (június 3-án) a Veszprém is a francia alakulattal csap majd össze az elődöntőben. Nem csak a 14 csapatos francia bajnokságból, hanem egész Európából kimagaslik gazdaságilag a PSG, amelynek a 2016/17-es szezonra 17,4 millió euró, azaz 5,4 milliárd forint volt a költségvetése, a handnews francia internetes kézilabda portál által közölt adatok alapján. A korábban kevés vizet zavaró PSG felemelkedése 2012-ben kezdődött, amikor is a csapat tulajdonosa az Oryx Qatar Sports Investments lett és megnyitotta a pénzcsapokat. Tavaly már sikerült a PSG-nek bejutnia a Final4-ba és akkor harmadik lett, idén viszont a dobogó legfelső fokára pályáznak a kékek.

Kicsit kitekintve a francia első osztályú bajnokságra, a 14 klubnak az összköltségvetése eléri a 65 millió eurót, amelyből a PSG részesedése 27 százalékot tesz ki. A második Montpellier (7,2m €) és a Nantes (4,9m €) messze leszakadva követi csak a párizsiakat. A legkisebb költségvetésű klub amúgy a Saran, 1,95 millió euróval.

FC Barcelona Lassa

A 2014/15-ös BL kiírás győztese tavaly be sem jutott a Final4-ba. Az elmúlt években a klub rendszerint 8-9 millió eurós költségvetésből gazdálkodik, az idei szezonban ez most inkább 9 millió euró, spanyol és francia hírforrások szerint. A spanyol bajnokságban az idén az összes mérkőzését megnyerő katalán klubnál már annak is nagyon örültek, hogy idén bejutottak a kölni döntőbe. A Barcelona edzője, Xavi Pascual egyenesen hihetetlen teljesítménynek nevezte ezt az eredményt.

RK Vardar Skopje

Nehezebb dolgunk lett volna a macedón csapat költségvetésével kapcsolatban, ha két héttel ezelőtt nem jelenik meg egy írás a német Spiegel online felületén, amelyben azt boncolgatják, hogy miért is nincs német csapat a legjobb négy között? Természetesen az egyik fő indok a pénz, mivel a döntőbe jutott klubok mindegyike magasan több pénzből gazdálkodhat mint például a német Kiel. Itt megemlítik, hogy a Vardar és a Veszprém költségvetése körülbelül megegyezik, azaz 15 millió euró. És akkor itt álljunk is meg! Ahogyan fentebb említettük a Veszprém 10,5 millió euróból gazdálkodik. Így inkább induljunk ki abból, hogy a két klub költségvetése közel azonos, tehát az orosz multimilliomos, Szergej Szamszonyenko által tulajdonolt klub nagyjából 10 millió euróból gazdálkodhat.

Egy picit visszatérve a német lap cikkére érdemes tudni, hogy a Kiel csapata 9,5-10 millió euróból gazdálkodik, így nem biztos, hogy első sorban az anyagi lehetőségekben kell keresni a Kiel hiányzásának okát.

Összefoglalva tehát megállapíthatjuk, hogy a francia PSG 17,4 millió eurós költségvetése jócskán kimagaslik a mezőnyből, hiszen a Veszprém 10,5, a macedón Skopje 10, amíg a spanyol Barcelona 9 millió eurós összegből gazdálkodik. A Final4 összdíjazása 1 millió euró, amelyből a torna győztese 500 ezer eurót fog kapni. Tekintve azt, hogy a klubok mekkora összegekből gazdálkodnak, ez már csak inkább zsebpénz. 

A hétvégi (június 3-4) férfi kézilabda négyes döntőjének a kölni Lanxess Aréna ad majd otthont. A Veszprém  ma (június 3-án) 15:15-kor kezd a PSG ellen, a mérkőzést a Sport1 TV élőben közvetíti.

 

A jövőhéten még részletesen foglalkozunk a magyar kézilabda klubok, kiváltképp a Veszprém és a Szeged gazdálkodásával.

A bejegyzés trackback címe:

https://sportbiznisz.blog.hu/api/trackback/id/tr212559953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása