Sportbiznisz

Aprópénzt keresnek a magyar klubok Európában

2017. június 29. - Sportbiznisz Blog

Az elmúlt öt szezonban, tehát a 2012/13-as szezontól kezdődően, több mint 10 millió eurót gyűjtöttek a magyar labdarúgó klubcsapatok a Bajnokok Ligája és az Európa-liga küzdelmei során. Hogy ez az összeg éppen soknak vagy kevésnek számít, arra elfogultság nélkül lehet mondani, hogy sajnálatos módon igen kevésnek. Ha a vizsgált időszak alatt az érintett hét klub egyszer sem jutott volna tovább a párharcai során, akkor is összejött volna 4,5 millió euró. Az UEFA az elmúlt öt szezonban egyébként nem kevesebb, mint 7,5 milliárd eurót juttatott vissza a kupasorozatokban résztvevő csapatoknak.

mlsz_hu.jpg

Kép forrása: mlsz.hu

A 2017/18-as UEFA labdarúgó Bajnokok Ligája első körének első mérkőzéseit (2017.06.27-28.) már le is játszották (a Budapest Honvéd, mint a 2016/17-es NB1-es szezon magyar bajnoka, a második körben csatlakozik a sorozathoz) és csütörtökön elindulnak az Európa-liga küzdelmei is, rögtön három magyar résztvevővel (Videoton FC, Vasas FC, Ferencvárosi TC). Habár a 2017/18-as UEFA kupasorozatok pénzdíjai még nem ismertek az szinte biztos, hogy ha a legrosszabb forgatókönyv is lép életbe és kiesik valamelyik klub az első fordulóban, az is minimum 215 ezer euróval (66 millió forinttal) vigasztalódhat majd. Ha a Honvédnak a BL-ben nem sikerülne továbblépnie izraeli ellenfelén, akkor az ő vigaszdíjuk már meghaladná a fél millió eurót (több mint 150 millió forintot). Ezek az összegek azonban még nem jelentenének markáns hozzájárulást a klubok költségvetéséhez. Az NB1-es labdarúgó klubok gazdálkodásáról korábban itt írtunk.

A vizsgálatban nem csak a magyar klubokat, hanem négy további szomszédos országot (Horvátország, Szlovákia, Szlovénia, Szerbia) is megvizsgáltunk, hogy a 2012/13-as és a 2016/17-es idény között csapataik mennyi pénzt gyűjtöttek az UEFA sorozatokban. A 2016/17-es idény kivételével minden esetben az adott szezonra vonatkozó UEFA pénzügyi riportjában feltüntetett összegekből indultunk ki. Mivel a 2016/17-es pénzügyi beszámoló még nem nyilvános, így az UEFA honlapján feltüntetett tervezett összegekkel számoltunk és kalkuláltuk bele a kimutatásokba. Összehasonlításul pedig azért az említett országokat vettük a földrajzi közelségen túl, mert hasonlóan a magyar bajnoksághoz, a négy említett ország bajnokságából is egy klub szerepel a Bajnokok Ligájában és három az Európa-ligában (azt hozzá kell tenni, hogy nem mindig egyezik meg, hogy ki, hányadik körben csatlakozik a sorozathoz. A magyar klubok az EL-ben már az első körben, de tavaly a horvátoknál például 1 klub az első körben, 1 klub a második körben, 1 klub pedig a harmadik körben csatlakozott a sorozathoz).

A magyar klubcsapatok 2012/13-as és a 2016/17-es idény között összesen 10,3 millió eurót szereztek a sorozatban. A hét résztvevő klub (Budapest Honvéd, Debreceni VSC, Diósgyőri VTK, ETO FC Győr, Ferencvárosi TC, MTK Budapest, Videoton FC) közül a legtöbb pénzt a Videoton gyűjtötte, közel 4,4 millió eurót (több mint 1,3 milliárd forintot). Az, hogy az összes bevétel több mint 40%-a a székesfehérvári klubot működtető cég számláján landolt, annak volt köszönhető, hogy egyedüli klubként ők jutottak be a csoportkörbe (2012/13 szezon EL csoportkör) a vizsgált időszakban. A második legtöbb pénzt a Debrecen gyűjtötte, amelyik az egyetlen klub volt, amely mind az öt szezonban képviseltette magát a nemzetközi porondon. A Videoton négyszer, az FTC és az MTK háromszor, a Honvéd és a Győr kétszer és a Diósgyőr egyszer szerepelt az elmúlt öt évben valamelyik sorozatban.

bl_el_csapatok.PNG

Mint ahogyan azt már az előbb említettük, a 2012/13-as szezon volt az elmúlt időszak egyetlen olyan idénye, amikor magyar klub bejutott a csoportkörbe. Ennek megfelelően ebben az idényben jutottak összességében a legtöbb pénzhez a klubok. A 2015/16-os szezonban szerezték a csapatok a második legtöbb pénzt, de ez nem a kimagasló teljesítménynek volt köszönhető. A bevételek elosztását az UEFA 3 éves ciklusokra bontja és az új ciklus a 2015/16-os idénnyel kezdődött (az idei szezon a cikluszáró). Erre az időszakra viszont az UEFA már sokkal magasabb bevétellel számolt mint a korábbi periódusra, így ennek köszönhetően több pénzt is tudott visszajuttatni a kluboknak. Ez eredményezi azt is, hogy a minimum megszerezhető összeg ettől kezdődően látványosan megugrott.

bl_el_szezonok.PNG

Hogy egy másik megközelítésből is megvizsgáljuk ezt a 10,3 millió eurós bevételt, összehasonlítottuk, hogy ugyanezen idő alatt a horvát, szerb, szlovák és szlovén klubok mekkora összegeket zsebeltek be (fentebb már említettük, hogy miért ezeket a bajnokságokat választottuk). A magyarokhoz a legközelebb a szlovákok vannak, akik 10,5 millió eurót gyűjtöttek és csakúgy, mint a magyar klubok, egy esetben érték el az Európa-liga csoportkörét. A legjobban a horvát klubok teljesítettek, akik háromszor a BL csoportkörébe is bejutottak és még négyszer elérték az EL csoportkört is, több mint 60 milliót keresve ezzel összesen. Szlovénia volt a másik ország, amelyiknek csapata legalább egyszer a csoportkörig jutott (emellett kétszer EL csoportkör). Szerb klub pedig három alkalommal jutott be az Európa-liga csoportjába az elmúlt öt szezonban.

bl_el_orszag.PNG

Az UEFA a sorozathoz kapcsolódó jogok értékesítésével egyre több pénzhez jut, így a klubok felé visszaosztott pénzek is egyre jelentősebbek. Éppen ezért ne tévesszen meg senkit az alábbi ábrán látható 2016/17-re vonatkozó, a korábbi szezontól alacsonyabb összeg, az szinte biztos, hogy a tényleges pénzösszegek a korábbi várakozásokat meghaladják majd. Nagyjából azt is sejthetjük, hogy a 2016/17-es szezon döntőjének vesztese, az olasz Juventus, minden bizonnyal elérte a rekordnak számító 100 millió eurós álomhatárt (erről részletesebben itt), amelyet majd a BL szereplése után fog kapni az UEFA-tól. A 2018/19-es új hároméves ciklus megkezdésével pedig minden bizonnyal a topbajnokságok (angol, német, olasz, spanyol) klubjai közül többen is elérhetik majd a 100 milliós bevételi határt.

Az alábbi ábrán szereplő felbontásoknál a „Csoportkörbe jutott csapatoknak (BL)” néven kerültek összegzésre azok az összegek, amelyet az UEFA a Bajnokok Ligája csoportjába jutott kluboknak (fix összeg, teljesítmény után járó, market pool részesedés, kieséses párharcok résztvevőinek, döntős csapatoknak) és az UEFA Szuperkupa résztvevőinek oszt vissza. A „Csoportkörbe jutott csapatoknak (EL)” néven hasonló felbontásban mint az előbb, csak itt az Európa-liga csoportkörébe jutott klubok között osztja szét a pénzt a szövetség. A harmadik felbontásnál szereplő összeg foglalja magába azokat a pénzdíjakat, amelyeket azok a csapatok kaptak, amelyek a selejtezők során búcsúztak a BL és EL küzdelmeitől (szolidaritási kifizetés). Illetve itt kerültek feltüntetésre azok az összegek is, amelyek azoknak az EL-ben induló csapatoknak járnak, akik habár bejutottak a csoportkörbe, de az első három selejtezőkör valamelyikében is szerepeltek, így emiatt is kapnak még egy kisebb összeget.

bl_el_uefa.PNG

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy régiós viszonylatban is igen rosszul szerepelnek összességében a magyar csapatok, pedig nincs magasan a léc. Szezononkénti egy EL csoportkörös részvétellel is már fel lehetne zárkózni. Hogy a nemzetközi kupasikerek miért is nem jönnek össze, azzal már a BL kapcsán korábban is foglalkoztunk (itt részletesebben). Az tény, hogy az Európa-ligában szerezhető pénzösszeg töredéke csak a Bajnokok Ligájában szerezhető pénzeknek. Hogy egy magyar csapat bejusson az EL csoportba, ahhoz 8 mérkőzést kell játszania. A csoportkörben további hatot. Ha a magyar csapat nem jutna tovább a csoportjából, akkor is az EL-ben legkevesebb 4 millió eurót szinte biztos, hogy kapna. Ez az összeg a Vasasnál (és amúgy a Honvéd esetében is) lényegében már fedezné a teljes éves kiadásokat, a Videotonnál viszont ennél jóval kevesebbet, körülbelül 35%-át a kiadásoknak, a Fradinál pedig még annyit sem, nagyjából 30%-ot. A Bajnokok Ligájánál egy csoportkörös szereplés pénzjutalma pedig alsó hangon 16 millió eurótól indul, ráadásul a magyar bajnoknak „csak” hat mérkőzést kell játszania érte. Nem hiába, hogy minden tehetősebb magyar klub elsődleges célja, hogy a magyar bajnokságot megnyerje, hogy joga legyen a BL-ben elindulni.

A bejegyzés trackback címe:

https://sportbiznisz.blog.hu/api/trackback/id/tr2312627107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tompus 2017.06.30. 09:45:16

"Hogy ez az összeg éppen soknak vagy kevésnek számít, arra elfogultság nélkül lehet mondani, hogy sajnálatos módon igen kevésnek."

B+! Ezért a szánalmas produkcióért?
süti beállítások módosítása