Ki gyűjtötte a legtöbb pénzt a vizes vb-n?

2017. augusztus 01. - Sportbiznisz Blog

A magyar versenyzők eredményeik alapján 290 ezer dollár pénzdíjban részesülhetnek a július 30-án véget ért 17. FINA Világbajnokságon. A 6 sportág 75 versenyszámában közel 5,8 millió dollárnyi pénzdíjat oszt ki a Nemzetközi Úszószövetség (FINA). Magyarország az úszásban és a nyíltvízi úszásban összesen 28-szor szerepelt pénzdíjat érő helyen, illetve vízilabdában mind a női és mind a férfi csapat pénzdíjban részesülhet. Összesen 48 ország versenyzői kapnak pénzdíjat. Mutatjuk a részleteket!
musz_hu.jpg

Kép forrása: Magyar Úszó Szövetség honlapja

Mint azt egy korábbi írásunkban már jeleztük, az úszó számokban elért minden egyes világrekord után a nemzetközi szövetség 30 ezer dollárt fizet, így a korábban előre jelzett 2 és fél milliós úszásra szánt büdzsé a 11 világrekord miatt több mint 300 ezer dollárral bővült. Az esemény teljes összdíjazása így megközelíti az 5,8 millió dollárt (265 forintos dollár árfolyamon, ez több mint másfél milliárd forint). Mindösszesen három olyan ország volt, amelyeknek versenyzői mind a 6 sportágban (úszás, nyílvízi úszás, műugrás, szinkronúszás, óriás toronyugrás, vízilabda) értek el olyan eredményt, amihez pénzdíj is járt. Az Amerikai Egyesült Államok mellett, amelyik ország a kiosztásra került pénzdíj 19 százalékát bezsebelte, Oroszország és Olaszország is minden sportágban elért pénzdíjjal járó eredményt. Érdekesség, hogy a második legtöbb pénzdíjban Kína részesült, ám az ázsiai ország ezt az összeget 3 sportággal, az úszás mellett a szinkronúszással és a műugrással szerezte.

vb_teljes_penzdij_eloszlas.PNG

Ha, csak az egyéni úszószámokat vesszük figyelembe, akkor a legtöbb pénzt a svéd Sarah Sjöström és az amerikai Lilly King szerezte holtversenyben, mindkettőjük fejenként 105 ezer dollárt vághat zsebre. Az összeg elérésében markáns szerepet játszott az, hogy amíg a svéd egy, az amerikai két új világrekordot állított fel az egyéni versenyszámokban (tehát Sjöström csapatban elért rekordját itt nem vettük figyelembe), utóbbinak ez 60 ezer pluszt jelent az addig megszerzett 45 ezer dollárhoz. A harmadik helyen találkozunk az első férfi versenyzővel, a brit Adam Peatyvel, akinek szintén sokat segített a 100 ezer dollár elérésében, hogy két világcsúcsot is úszott. A negyedik és az ötödik helyet ismét hölgyek uralják, az amerikai Katie Ledecky és a budapesti Duna Arénában többször is hangrobbanást okozó Hosszú Katinka. Előbbinek 75 ezer, a magyar versenyzőnek pedig 65 ezer dollár jár az egyéni számokban nyújtott teljesítményéért. Érdekesség, hogy ezt az összeget mindkét sportoló világcsúcs beállítása nélkül érte el.

Az éremtáblázaton Magyarország a kilencedik helyet szerezte meg, ám a pénzdíjak rangsorában még az ennél is előkelőbb hatodik helyen végzett. Vízilabdában a női pólósok ötödik és a férfi sportolók második helyezése összesen 110 ezer dollárt jelent, amelyet egyik ország sem tudott túlszárnyalni a sportágban, amíg úszásban 164 ezer dollárt gyűjtöttek össze a magyar sportolók (amivel a sportágon belüli összehasonlításban csakúgy, mint az összetett listán a hatodik Magyarország) és még nyíltvízi úszásban is sikerült 16 ezer dollárt szerezni. Az összességében 290 ezer dollárt, 30 olyan helyezéssel sikerült elérni, ami után pénzdíjat is ad a FINA. Ez a 30 helyezés több mint amit 2015-ös vb-n szerzetek a magyar sportolók és a pénzösszeg is meghaladja a két évvel ezelőtti kazanyi világbajnokság pénzdíját, annak ellenére, hogy idén nem sikerült magyar versenyzőnek világrekordot úsznia.

mo_penzdijjal_jaro_hely.PNG

Úszó számokban (ebben benne van a nyíltvízi is) összesen 23 magyar versenyző részesült pénzdíjban. A hat számban is döntőt úszó Hosszú Katinka helyezései alapján 67 600 dollárra (közel 18 millió forint) számíthat a FINA-tól, amíg a rangsor második helyén szereplő Cseh László 19 ezer dollárral gazdagszik. A legjobb nyolc között végzett öt magyar váltó közül, a 4x200 méter gyorsváltónál a négy fős döntős csapatot kiegészítettük egy ötödik fővel, Gyurinovics Fannival, aki az előfutamon szerepelt a váltó tagjaként.

uszas_hun_versenyzok.PNG

 

Elképzelhető, hogy az országok úszószövetségei is díjazzák saját versenyzőiket egy kiemelkedő helyezés után, azonban mi kizárólag a Nemzetközi Úszószövetség által közölt pénzdíjakkal számoltunk.

Ön követi már a Sportbizniszt a Facebookon? Ha nem, ITT most megteheti ;) Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

http://sportbiznisz.blog.hu/api/trackback/id/tr1812705447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

38Rocky 2017.08.02. 13:43:36

És mit szólnak hozzá a brittek, hogy Peaty amerikai lett?

Sportbiznisz Blog 2017.08.02. 14:35:22

@38Rocky: Teljesen jogos! Javítottuk! Köszi az észrevételt. A kimutatásokban természetesen brit sportolóként szerepel

Simao Sabrosa 2017.08.02. 14:50:15

Mi magyarok 170 milliárd forintot költöttünk el. No comment.

Hórukk 2017.08.02. 22:14:36

@Simao Sabrosa: Kb 40 milliárdot. A +130 milliárd nem tűnt el, továbbra is itt van közöttünk, csak időközben elvesztette közpénzjellegét.

Dzsontra Volta 2017.08.03. 06:57:50

Ki gyűjtötte a legtöbb pénzt a vizes vb-n?
Mészáros Lőrinc...