Sportbiznisz

Az F1-hez képest aprópénzzel gurigáznak a kamionosok

2017. augusztus 24. - Sportbiznisz Blog

Még egy hónap sem telt el az idei Forma-1 Magyar nagydíj óta, de a hétvégén ismét benépesül a Hungaroring, hiszen a kamion Európa-bajnokság futamát rendezik. Anyagilag természetesen jóval kisebb a presztízse ennek a sorozatnak, az F1-hez képest aprópénzért versenyeznek a csapatok.

 timthumb_php.jpeg

A kép forrása: FIA

A kamion Európa-bajnokságot 1985 óta rendezik meg, de menet közben többször átalakult a lebonyolítás, a jelenlegi formájában 2006 óta működik a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) égisze alatt a versenysorozat. A sorozatban induló autók súlya legalább 5300 kilogramm, a végsebességük nem lehet több 160 kilométer per óránál, a motor maximális térfogata pedig 13 000 köbcenti.

A 2017-es szezonban összesen hét autógyártó járgányai vesznek részt (Freightliner, Scania, MAN, Mercedes, Volvo, Iveco, Renault). Ezekkel összesen 31 versenyző indul a pontvadászatban. Látszik, hogy a pontvadászat a legnagyobb gyártók szinte mindegyikét megszólította, ez részben a verseny egyik fontos kritikája is, hiszen sokak szerint kifejezetten hátrányos, hogy gyakorlatilag a csapatok költségvetése dönt csak a futamokon.

Idén a kilencből négy futam után Adam Lacko vezeti a pontversenyt 182 ponttal, mögötte a második az egyetlen magyar pilóta, Kiss Norbert 139 ponttal. A magyar versenyző egyébként 2014-ben és 2015-ben zsinórban kétszer lett bajnok a sorozatban, jelenleg a Tankpool24 csapatában versenyez. A csapatok között is van egy részben magyar hátterű, bár az OXXO Racing Team hivatalosan brit színekben indul.

Sajnos az egyes csapatok büdzséjéről sehol sincs elérhető információ, de valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy az töredéke az F1-ben látottnak. A királykategóriában ugyanis ma már 100 millió eurós költségvetés alatt alig lehet labdába rúgni, a topcsapatok pedig akár félmilliárd eurót is elköltenek egy szezon alatt. Sokat elárul például, hogy a két bajnoki cím után Kiss Norbert majdnem abbahagyta a versenyzést pénzhiány miatt, majd az addig szinte tökutolsó Tankpool24-nél folytatta az OXXO Racing Team helyett.

Szintén a szakág sanyarú sorsára utal, hogy több élcsapat esetében is arról lehetett olvasni, hogy gyakorlatilag hobbinak tekintik a versenyzést. A német Sascha Lenz például rokonaival és barátaival szabadidejében bütyköli a kamionját, vagyis igazi sufni tuningról beszélhetünk.

A verseny lényege, hogy minden helyszínen összesen négy futamot rendeznek, ezek közül mindegyik 45 kilométeres (plusz-mínusz egy kör). Az első és a harmadik futamon az első helyezett 20, a második 15, a harmadik pedig 12 pontot kap, és így csökken egészen a tizedik helyezettig, aki még mindig kap egy pontot. Mindkét nap második futama ehhez képest majdnem fele ennyit ér, az első 10 pontot, a második 9-et, a harmadik 8-at kap, és ebben az esetben is jár még egy pont a tizediknek is. Vagyis ezeken a kisebb súlyú futamokon főleg az első néhány helyezettet „büntetik”, a nyolc-tizedik pilóták már majdnem ugyanannyi pontot kapnak, mint a főfutamokon.

A versenyzők egyrészt benevezhetnek a teljes szezonra, vagy csak egy-egy versenyhelyszínre is. Aki az egész szezont akarja végig vezetni, annak a szabályzat szerint 4700 eurót (mintegy 1,4 millió forintot) kell fizetnie nevezési díjként az FIA felé, míg egy-egy versenyre 1200 euró (360 ezer forint) a „beugró”. Természetesen az F1-hez hasonlóan nem csak az egyéni versenyzők, hanem a csapatok is gyűjtögetik a pontokat, ahhoz, hogy valaki a csapatversenyben is elinduljon legalább két autót kell indítania a sorozatban.

A befizetett nevezési díjért cserébe a csapatok utazását az FIA állja, illetve utólag visszatéríti. Emellett természetesen pénzdíjak vannak minden eseményen és a szezon végén is. A bajnokság győztese 2000 eurót kap, a második 1800, a harmadik helyezett pedig 1500 euróra számíthat a kalapból. De még a tizedik helyezett is kap 200 eurót az FIA-tól. Ezen felül a csapatverseny győztese a szezon végén 4000 euróra, a második helyezett 3500, a harmadik pedig 3000 euróra jogosult.

Magyarországon egészen 2015-ig nem volt futam 25 évig, a Totalcar korábbi cikke szerint ebben annak is szerepe volt, hogy Bernie Ecclestone, az F1 korábbi mindenható ura megtiltotta, hogy olyan pályán rendezzenek futamot, ahol a Forma-1 is jelen van, ugyanis szerinte a kamionok tönkreteszik a pályát. A valóságban sokkal inkább arról lehetett szó, hogy Ecclestone korábban a kamionversenyre is pályázott, és ha már nem sikerült megszereznie, akkor ahol lehetett, keresztbe tett neki. Ha jobban el akarsz mélyülni a két és négykerekűek világában, látogass el az Alapjárat oldalára

Most a hétvégi kétnapos versenyre 10 ezer forintért lehet jegyet vásárolni, ha pedig valaki csak szombaton vagy vasárnap akar kimenni, annak 6, illetve 8 ezer forintot kell fizetnie. A VIP-jegyekért egész hétvégére 350 eurót kell kicsengetni, ezért cserébe egész napos ellátás és kiemelt hely jár a célegyenesben. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sportbiznisz.blog.hu/api/trackback/id/tr7012772256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása