Sportbiznisz

123 milliárd forinton osztoznak az Európa-liga csapatai

2017. szeptember 14. - Sportbiznisz Blog

A Bajnokok Ligájában szerezhető fix pénzdíjakhoz hasonlóan, az Európa-liga pénzdíjain sem változtatott az Európai Labdarúgó Szövetség. Csakúgy mint tavaly, idén is 400 millió eurót tervez szétosztani az UEFA az EL-ben induló csapatok között. Az ötödik szezon kezdődik úgy, hogy nincs magyar csapat a csoportkörben.

el_kupa_eufa_com.jpg

Kép forrása: uefa.com

A 2012-15-ös ciklusban az UEFA szezononként átlagosan 233 millió eurót osztott szét a csoportkörbe jutott klubok között (fix díj + market pool). Ez az összeg a 2015-18-as ciklusba tartozó szezonoknál várhatóan 70 százalékkal nő, azaz körülbelül 400 millió eurót oszt szét a szövetség a csoportkörbe jutott klubok között. A 2017/18-as idényre az európai szövetség előirányzott tervei szerint az EL-ben induló csapatok között összesen 399,8 millió euró kerül majd szétosztásra, ám a korábbi évek tapasztalatai szerint gyanítjuk, hogy ez az összeg minden bizonnyal nagyobb lesz majd.

Mivel a fix díjak nem változtak a 2016/17-es szezonhoz képest, a csoportkörbe jutott 48 csapat (22 csapat a selejtező küzdelmeken keresztül jutott be, 10 csapat a Bajnokok Ligája rájátszásának a veszteseként, amíg 16 csapat a 2016/17-es idény nemzeti bajnokságában elért eredménye alapján automatikusan kvalifikálta magát) mindegyike kap 2,6 millió eurót (800 millió forint). A csoport nyertese további 600 ezer eurót kap, amíg a sorozat megnyeréséért 6,5 millió euró jár, így a végső győztes (függően attól, hogy melyik bajnokságból jött) több mint 40 millió eurót is kaszálhat (a tavalyi döntő kapcsán ezt részletesen elemeztük).

europa-liga_201718_1.PNGAz EL-ben szerezhető összegek töredékei a Bajnokok Ligájában szerezhető pénzdíjaknak (a BL összegekről itt írtunk). Csak összehasonlításként a csoportkörbe jutás a BL-ben idén 12,7 millió eurót ér, ami ugyebár közel ötszöröse az EL csoportkörbe jutás után járó pénzdíjnak. Habár az UEFA a végleges csapatonkénti pénzdíjazását a 2016/17-es idényre még nem közölte, de a 2015/16-ös idény pénzdíjai már ismertek. Az Európa-ligában a 2015/16-os idényben a csoportkörbe jutott klubok közül az azeri Qabala kapta a legkevesebb pénzt, 3 millió eurót (925 millió Ft). Ugyanebben a szezonban a BL-ben a csoportkörbe jutott csapatok közül a legkevesebbet az izraeli Maccabi Tel-Aviv FC kapta: 16 683 000 eurót (5,13 milliárd forint). Tehát az izraeli csapat több mint ötször annyi pénzt kapott a BL szereplése miatt, mint az azeri az EL szerepléséért.

Érdemes a Qabala által kapott összeget abból az aspektusból is megnézni, hogy ez mennyit érne egy magyar klubnak. Persze minden pénz jól jön, de érdemes tisztában lenni azzal, hogy ez a 3 millió euró a bajnok Budapest Honvédot működtető cég 2016-os költségeinek a közel 70 százalékát fedezné, ami valóban markáns segítség, ugyanakkor a Videotonnál ez az összeg már csak a kiadások 25 százalékát, a Ferencvárosnál pedig csak a 21 százalékát fedezné.

europa-liga_bl_osszehasonlitas_201718_1.PNG

A 48 csapat

Azt már megszokhattuk, hogy a legnevesebb klubok a Bajnok Ligájában szerepelnek, de azért idén is akad egy-két kimondottan tehetős és híres csapat már az EL csoportkörében is (tavaly ugyebár a sorozatot megnyerő angol Manchester United indult a csoportküzdelmektől). Az amerikai Forbes magazin felmérése szerint 2017 legértékesebb öt labdarúgó csapata a Manchester United, a spanyol Barcelona, a szintén spanyol Real Madrid, az angol Manchester City és a német Bayern München. Ezen öt klubnak az összértéke 15,7 milliárd dollár. Mind az öt csapat képviselteti magát idén a BL-ben (a 20 legértékesebb klubból egyébként 14 van az idei BL-ben) és a 20-as listáról két klub a hatodik Arsenal (Angliából, értéke 1932 millió dollár) és a tizenharmadik AC Milan (Olaszországból, értéke 802 millió dollár) is az kisebbik európai kupasorozatban szerepel az idén.

Az Arsenal, a játékosainak összértékét figyelembe véve is kilóg a 48 csapat közül, felfelé. A londoniaknál egy játékos átlagértéke közel a duplája a Milánénak vagy az Evertonénak és több mint a 84-szerese a lista alján található albán Skënderbeuhoz képest.

europa-liga_201718_jatekosertek_1.png

A 2017/18-as EL sorozatban a magyar bajnokság második és harmadik helyezettje, illetve a magyar kupa győztese vett részt. Legutóbb az EL 2012/13-as sorozatában szerepelt magyar csapat, a Videoton. Akkor a székesfehérvári klub a csoportkörben mutatott teljesítményéért és a market pool révén összesen 2,1 millió euróban részesült, ami a jelenlegi 307,5 forintos árfolyamon számítva 646,7 millió forintnak felel meg. Az idei sorozatban a magyar csapatok közül a Videoton jutott a legtovább, egészen a rájátszásig, ahol azonban a szerb Partizan búcsúztatta. Az idei szerepléséért a fehérvári klub, több mint 900 ezer euróra számíthat.

Az összegek forintban történő átváltásakor 1 eurót 307,5 forinttal váltottunk.

Ön már követi a Sportbiznisz Blogot a Facebookon? Ha nem, ITT most megteheti. Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://sportbiznisz.blog.hu/api/trackback/id/tr8412826736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása