Sportbiznisz

Több mint 10 milliárdjába került tavaly Magyarországnak a száguldó cirkusz

2017. július 28. - Sportbiznisz Blog

A korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is jelentős, 12,7 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kapott az államtól a Hungaroring Sport Zrt. – derül ki a társaság publikus beszámolójából. Erre szükség is volt, hiszen csak az autóversenyek jogdíjai 11,6 milliárd forintot vittek el, ezt pedig…

Tovább

Anyagilag is az európai elitbe kerülhet Hanga Ádám

A spanyol Baskonia vasárnap jelentette be honlapján, hogy Hanga Ádám elfogadja a klub által ajánlott három évre szóló szerződést. Az eurohoops.net korábbi értesülései szerint a kontraktus 7,5 millió eurós összegről szól. Azaz, ha a magyar kosárlabdázó valóban elfogadja az ajánlatot, az éves fizetése…

Tovább

Egy Krőzussal és egy templom egerével gazdagodott az NB1

Nem sokat pihenhettek a magyar focisták, máris elindult az NB1 2017/18-as szezonja. Éppen ezért nekünk is elég volt a „nyári szünetből”, újabb elemzéssel jelentkezünk. Azt már részletesen kiveséztük, hogy a tavasszal zárult szezonban milyen összegből gazdálkodtak a klubok, viszont eddig nem…

Tovább

Mennyi pénz jár az arany mellé a vizes vb-n?

Az előző világbajnoksággal megegyező, közel 5 és fél millió dolláros pénzdíja lesz a budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokságnak. Az úszószámokban, ahol mind a 42 számban lesz magyar induló, 2,5 millió dollárt osztanak szét. Minden egyes úszószámban elért világrekord 30 ezer dollárt ér majd a…

Tovább

Aprópénz van a magyar kosárlabdában a focihoz képest

A legnagyobb összegből gazdálkodó Szolnoki Olaj szereplése negatív meglepetés. A klubok bérre költött összegének aránya pedig jóval kevesebb, mint például az a labdarúgásban megszokott. És hiába zárta a csapatokat működtető cégek többsége pozitív pénzügyi eredménnyel az évet, az egyszeri nagyobb…

Tovább

11 milliárd forintos összdíj Wimbledonban

Az év harmadik Grand Slam-tornáján Wimbledonban az összdíjazás eléri a 31,6 millió angol fontot (több mint 11,2 milliárd forint), ami a torna történetében rekordnak számít. A tavalyi díjazáshoz képest ez 12 százalékos emelkedést jelent és lényegében 5 év alatt megduplázódott az összdíj, hiszen…

Tovább

Közel 100 ezer dollár az összdíj a Gyulai István Memorialon

Nívós eseménnyé nőtte ki magát a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj, ahol nem kevesebb mint 98 világbajnoki és olimpiai érmes áll rajthoz. A székesfehérvári esemény ismét helyszínéül szolgál a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) kalapácsvetés nemzetközi versenysorozatának (Hammer…

Tovább

Tíz ábra, ami szinte mindent elárul a magyar fociról

Néhány hete háromrészes cikksorozatban elemeztük a magyar NB1-es klubok gazdálkodását, azonban mindenképpen akartunk még készíteni egy áttekinthető összefoglalást ezzel kapcsolatban. Végül úgy döntöttünk, hogy különböző fontos gazdasági mutatókon keresztül…

Tovább
süti beállítások módosítása