Sportbiznisz


Több pénz, több néző és a boldog Hollandia

2017. augusztus 12. - Sportbiznisz Blog

A házigazda hollandok győzelmével ért véget a női labdarúgó Európa-bajnokság vasárnap. Ennek apropóján utánajártunk, hogy az érmek mellé jártak-e pénzdíjak, illetve mekkora televíziós és helyszíni nézettség mellett zajlott a torna. Vajon hogyan viszonyulnak ezek a számok a 2016-os férfi labdarúgó…

Tovább

Több mint 10 milliárdjába került tavaly Magyarországnak a száguldó cirkusz

A korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is jelentős, 12,7 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kapott az államtól a Hungaroring Sport Zrt. – derül ki a társaság publikus beszámolójából. Erre szükség is volt, hiszen csak az autóversenyek jogdíjai 11,6 milliárd forintot vittek el, ezt pedig…

Tovább

Anyagilag is az európai elitbe kerülhet Hanga Ádám

A spanyol Baskonia vasárnap jelentette be honlapján, hogy Hanga Ádám elfogadja a klub által ajánlott három évre szóló szerződést. Az eurohoops.net korábbi értesülései szerint a kontraktus 7,5 millió eurós összegről szól. Azaz, ha a magyar kosárlabdázó valóban elfogadja az ajánlatot, az éves fizetése…

Tovább

Egy Krőzussal és egy templom egerével gazdagodott az NB1

Nem sokat pihenhettek a magyar focisták, máris elindult az NB1 2017/18-as szezonja. Éppen ezért nekünk is elég volt a „nyári szünetből”, újabb elemzéssel jelentkezünk. Azt már részletesen kiveséztük, hogy a tavasszal zárult szezonban milyen összegből gazdálkodtak a klubok, viszont eddig nem…

Tovább

Mennyi pénz jár az arany mellé a vizes vb-n?

Az előző világbajnoksággal megegyező, közel 5 és fél millió dolláros pénzdíja lesz a budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokságnak. Az úszószámokban, ahol mind a 42 számban lesz magyar induló, 2,5 millió dollárt osztanak szét. Minden egyes úszószámban elért világrekord 30 ezer dollárt ér majd a…

Tovább

Aprópénz van a magyar kosárlabdában a focihoz képest

A legnagyobb összegből gazdálkodó Szolnoki Olaj szereplése negatív meglepetés. A klubok bérre költött összegének aránya pedig jóval kevesebb, mint például az a labdarúgásban megszokott. És hiába zárta a csapatokat működtető cégek többsége pozitív pénzügyi eredménnyel az évet, az egyszeri nagyobb…

Tovább

11 milliárd forintos összdíj Wimbledonban

Az év harmadik Grand Slam-tornáján Wimbledonban az összdíjazás eléri a 31,6 millió angol fontot (több mint 11,2 milliárd forint), ami a torna történetében rekordnak számít. A tavalyi díjazáshoz képest ez 12 százalékos emelkedést jelent és lényegében 5 év alatt megduplázódott az összdíj, hiszen…

Tovább

Tíz ábra, ami szinte mindent elárul a magyar fociról

Néhány hete háromrészes cikksorozatban elemeztük a magyar NB1-es klubok gazdálkodását, azonban mindenképpen akartunk még készíteni egy áttekinthető összefoglalást ezzel kapcsolatban. Végül úgy döntöttünk, hogy különböző fontos gazdasági mutatókon keresztül…

Tovább

Aprópénzt keresnek a magyar klubok Európában

Az elmúlt öt szezonban, tehát a 2012/13-as szezontól kezdődően, több mint 10 millió eurót gyűjtöttek a magyar labdarúgó klubcsapatok a Bajnokok Ligája és az Európa-liga küzdelmei során. Hogy ez az összeg éppen soknak vagy kevésnek számít, arra elfogultság nélkül lehet mondani, hogy sajnálatos módon…

Tovább

A büdzséje is verhetetlen a bajnok Szolnoknak

Miután a 2016-17-es idényben a férfi vízilabda Bajnokok Ligájának és az Európa-kupának a trónjára is magyar csapat ült fel, kíváncsiak lettünk, hogy kell-e vajon annyi pénz a nemzetközi sikerek eléréséhez vízilabdában, mint mondjuk a férfi kézilabdában. Röviden és tömören: töredéke is elég. Mutatjuk…

Tovább
süti beállítások módosítása