Sportbiznisz

16,5 milliárdos karácsonyi ajándékot kapott a sport

2016. december 23. - Sportbiznisz Blog

Egyik kezével adott, a másikkal elvett a kormány a sportcélú támogatásokkal és fejlesztésekkel kapcsolatban. Az összkép így is pozitív, több mint 16,5 milliárddal jut több sportcélú támogatásra, de vannak súlyos vesztesei is a pénzek átcsoportosításainak sportoldalon is. Összesen 43 szervezet (kedvezményezett) részesül a 95 milliárdos támogatásból, amelyből a Magyar Labdarúgó Szövetség kapta a legtöbbet és a Magyar Gyeplabda Szövetség a legkevesebbet. Ugyanakkor komoly pénzeket is elvettek, a Nemzeti Olimpiai Központ beruházás támogatása majdnem 60 milliárddal csappant meg.

untitled_design.png

A kép illusztráció

A Magyar Közlönyben december 20-án megjelent három kormányhatározat szerint összesen 95 milliárd 260 millió forint kerül szétosztásra december 30-áig sportinfrastruktúra-fejlesztési beruházások forrásszükségletének biztosítására és sportcélú támogatások megvalósítására. A három rendelet az alábbi összegekről rendelkezik:

  • 21 milliárd 705 millió - A Kormány 1800/2016. (XII. 20.) Korm. határozata egyes egyedi települési sportcélú infrastruktúra-fejlesztési beruházások forrásszükségletének biztosításáról
  • 52 milliárd 568 millió - A Kormány 1801/2016. (XII. 20.) Korm. határozata egyes kiemelt sportcélú fejlesztési beruházások forrásszükségletének biztosításáról
  • 20 milliárd 987 millió - A Kormány 1814/2016. (XII. 20.) Korm. határozata az egyes sportcélú támogatások forrásszükségletének biztosításáról

Az átcsoportosítás veszteseit pedig az alábbi két kormányrendeletből lehetett kimazsolázni, amelyekből kiderül, hogy több mint 76 milliárd forint került átszervezésre a sportcélú fejlesztésekből és beruházásokból:

  • 1787/2016 (XII. 17.) Korm. határozat Az egyes fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról
  • 1798/2016. (XII. 19.) Korm. határozata a 2015. évi kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradványok felhasználásáról és az egyes fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról szóló 1787/2016. (XII. 17.) Korm. határozat módosításáról

A kimutatásainkat a fentebb említett 5 dokumentum adatai alapján készítettük el, illetve az azokban megjelölt Kedvezményezettek nevét változatlanul hagytuk.

Az állami támogatásból részesülő 43 kedvezményezett túlnyomó többsége sportszövetség ám ilyenfajta csoportosítást nem tesz a rendelet, így a jobb áttekinthetőség miatt ezeket mi csoportosítottuk:

  • sportszövetségek (26 darab)
  • sportklubok, egyesületek (7)
  • egyéb szervezetek (8)
  • Nemzeti Sportközpontok
  • Magyar Olimpiai Bizottság

A sportszövetségek közül kiemelkedik a Magyar Labdarúgó Szövetségnek és a Magyar Kézilabda Szövetségnek feltüntetett támogatás. A sportszövetségeknek kiosztott pénzek több mint 67 százalékánál az előbb említett két szövetség (21 538, illetve 14 650 millió forint) van megjelölve, mint kedvezményezett.

Az egyéb szervezetek csoportja 3 önkormányzatot, 2 gazdasági társaságot, 1 egyházmegyét, 1 rendtartományt és 1 egyetemet foglal magába. A Szeged-Csanádi Egyházmegye a kedvezményezettje (9700 millió forint) ugyanis a Szegedi Ifjúsági Centrum és kiegészítő projektelemek megépítésének támogatására, de a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány is megtalálható a kormányrendeletben, mint a Szentendrei Ferences Gimnázium tornacsarnok építésének kedvezményezettje (1500 millió forint).

A sportklubok, egyesületek csoportjába került a Vasas Sport Club, mint megjelölt kedvezményezett az „Illovszky Stadion rekonstrukciós többletmunkálatainak támogatása, valamint az egyéb vagyonkezelésben lévő ingatlanok rekonstrukciójának támogatása” céljára. További kiemelkedő összeg a Népliget rekonstrukciója (Fradiváros I. ütem), amely 10 milliárd forintnyi támogatást jelent. A Kedvezményezett neve ez esetben a Ferencvárosi Torna Club. A budapesti zöld-fehér alakulattal kapcsolatban van még egy kisebb, ám annál érdekesebb összeg (700 millió), amelyet a Ferencvárosi Labdarúgó Club kapott sportcélú támogatás néven. Ám, hogy ez mi lehet pontosan azt nem taglalja a rendelet, mindenesetre érdekes, hogy a legmagasabb költségvetéssel rendelkező magyar labdarúgó klub (bővebben itt) ilyen összegű azonnali támogatásra „szorul”.

Az adatok könnyebb megértése és áttekinthetősége végett egy második szempontból is megvizsgáltuk, mégpedig a támogatás jellegét figyelembe véve. A kormányrendelet is használ egyfajta támogatási cél vagy fejlesztés megnevezést, ám ezt mi az előbb említett áttekinthetőség miatt fogyaszthatóbbá tettük. A kormányrendeletben szereplő 45 különböző támogatási megnevezést, amely 85 különböző megvalósítási célt tűz ki, mi 6 fő csoportba szedtük:

  • Sportlétesítmény (stadion, uszoda, csarnok, egyéb létesítmény) építésének, fejlesztésének támogatása (34 darab)
  • Akadémia vagy utánpótlás támogatása (9 db)
  • Sportszövetség, klub, egyesület támogatása (10)
  • Hazai rendezésű sportesemények megrendezésének támogatása (6)
  • A 2024. évi olimpiai pályázathoz kapcsolódó támogatás (24)
  • Digitális Sport Kataszter támogatása (2)

A fenti ábrán is látszik, hogy a különböző sportlétesítményekre jut a legtöbb támogatás. Részesül az összegből (a teljesség igénye nélkül) budapesti, szegedi, kisvárdai, bicskei, siófoki és még határon túli (például: Eszék) szervezet is. Ám mégis inkább két másik csoporttal foglalkoznánk jobban, mégpedig a 2024-es olimpiai pályázathoz kapcsolódó támogatásokkal és a kataszterrel. A 2024-es olimpiához köthető 4,2 milliárd összeg az alábbi támogatási összegekből épül fel:

  • 66 millió forint - a 2024. évi olimpiai pályázathoz kapcsolódó sportszakmai támogatás
  • 1254 millió forint - a 2024. évi olimpiai pályázathoz kapcsolódó kiemelt hazai rendezésű események támogatása
  • 2880 millió forint - a 2024. évi olimpiai pályázathoz kapcsolódó sportszakmai és sportlétesítmény-fejlesztési támogatás

A teljes összegen 15 sportszövetség és a Magyar Edzők Társasága osztozik.

A Digitális Sport Kataszter támogatása 1 milliárd forint összegű, amelyen két szervezet osztozik. A digitális nyilvántartásért a Magyar Edzők Társasága 250 milliót, amíg a NISZ Zrt (szerk.: Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt) 750 milliót kap.

És akkor lássuk a negatív oldalt is! 11 támogatás/fejlesztési program, illetve támogatott szervezettől lett átcsoportosítva picit több mint 76 milliárd 315 millió forint. A legtöbb a már említett Nemzeti Olimpiai Központ beruházás támogatása csappant meg, de a Budapest Bozsik Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztésétől (3,4 milliárd) és a Budapesti Pályafejlesztési Programtól is kerültek el pénzek (5 milliárd)

Az említett kormányrendeleteken kívül még volt egy további rendelet (Kormány 1720/2016. (2016 december 6. Magyar Közlöny) Korm. határozata), amely korábban, de még december hónapban előirányzott egy azonnali 600 millió forintos támogatást a paksi labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése.

Az alábbi táblázat tartalmazza a Magyar Közlönyben feltüntetett 43 kedvezményezett szervezetet és a támogatási összegeket a kormány 1800/2016. 1801/2016. és 1814/2016. rendelete alapján:

 

LIKE-old a profilunkat (klikk ide) a Facebookon és értesülj a leghamarabb a cikkeinkről! Sport és gazdaság egy helyen.

A bejegyzés trackback címe:

https://sportbiznisz.blog.hu/api/trackback/id/tr5312067431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása