Sportbiznisz


Több mint 24 milliót úszott össze a magyar csapat Windsorban

2016. december 14. - Sportbiznisz Blog

Összesen 83 ezer dollárt nyertek a magyar versenyzők a windsori rövid pályás úszó-világbajnokságon. Ez azt is jelenti, hogy a magyar úszók a 1 173 000 dollár összdíjazásnak több mint a 7%-át hozták el Kanadából. A 46 megrendezésre került versenyszám majd minden harmadik döntőjében képviseltette…

Tovább

Milliárdokról is szól az úszóháború

A szakmai problémák mellett más tétje is lehet az utóbbi hetekben kirobbant úszóháborúnak, hiszen a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) évente több mint egymilliárd forintnyi állami támogatást oszthat szét a versenyzők és az egyesületek között. Az pedig egyáltalán nem mellékes, kinek a kezében lesz ennek a…

Tovább

Akik a jég hátán élnek meg igazán

A hét második felében a franciaországi fináléval befejeződik a 400 millió forint összdíjazású Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) Műkorcsolya és jégtánc Grand Prix sorozata. A finálén a hat legjobb egyéni (női és férfi) műkorcsolyázó mellett a legjobb műkorcsolyázó párosok és a hat legjobb…

Tovább

Tényleg évről évre egyre eszementebb az átigazolási piac?

A futballrajongók minden nyáron azt gondolják, hogy ennél már nincs tovább, nem lehet tovább fokozni az átigazolási összegeket. Sokak szerint már teljesen elrugaszkodott a valóságtól az a világ, amikor egy játékosért hajlandó valaki 100 millió eurót kifizetni, azonban a jelek szerint nincs megállás,…

Tovább

Az asztalitenisz krémje Budapesten és Linzben

Igazán kellemes helyzetben vannak a régió asztalitenisz kedvelői. A napokban rendezik ugyanis Budapesten az asztalitenisz Európa-bajnokságot. A mai napon a főtáblás küzdelmek mellett a késő esti órákban a vegyes páros döntőjére is sor kerül, míg a hétvégén a női és férfi egyéni, illetve páros…

Tovább

Így szedi meg magát a szerencsejátékon a magyar állam

Évente milliárdos osztalékot fizet be a költségvetésbe a Szerencsejáték Zrt., mely 2015-ben több mint 300 milliárd forint bevételre tett szert a különböző játékokból. Ebből mára már nem a lottó, hanem a sportfogadás teszi ki a legnagyobb részt. A Szerencsejáték Zrt. 2015-ös beszámolója szerint a…

Tovább

Márpedig az úszásból meg lehet élni

A dohai hatodik állomás után lezárult a második etap is az úszó világkupán. Még három állomása van hátra a sorozatnak, de Hosszú Katinka összetett győzelme már borítékolható. A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) az idei évben 2 178 000 dollárt oszt szét a versenyzők között, amelynek már majdnem a 10…

Tovább

Tényleg megér 2300 milliárd forintot a Forma-1?

Magyar szempontból egészen elképesztő összegek röpködtek akkor, amikor a CVC Capital bejelentette, hogy 8,4 milliárd dollárért (több mint 2300 milliárd forint) eladja a Liberty Media Corporationnek a Forma-1-et. Jogosan vetődhet fel a kérdés, nincs-e túlárazva az üzlet, illetve honnan van ennyi pénz…

Tovább

Még 20 millió felett a Sunday Night Football nézettsége

Amíg a tengerentúlon egyre inkább tűzbe hozza az embereket a választási kampány, az NBC legnagyobb sajnálatára ez nem mondható el a futballmérkőzésekről. A Sunday Night Football nézettsége eddig a várakozás alatt teljesít. Kép forrása: wikipedia.org A 2011-es átlag nézőszámot sem érte el a…

Tovább

350 millióért újítják fel az egri stadiont

A kapcsolódó beruházásokkal együtt mintegy nettó 350 millió forintból újul meg az egri Szentmarjay Tibor Városi Stadion, amelyet várhatóan még az idén birtokba vehetnek a sportolók - hangzott el az önkormányzati és városi sportvezetők sajtótájékoztatóján kedden Egerben. Habis László (Fidesz-KDNP),…

Tovább
süti beállítások módosítása