Sportbiznisz


Egy Krőzussal és egy templom egerével gazdagodott az NB1

2017. július 21. - Sportbiznisz Blog

Nem sokat pihenhettek a magyar focisták, máris elindult az NB1 2017/18-as szezonja. Éppen ezért nekünk is elég volt a „nyári szünetből”, újabb elemzéssel jelentkezünk. Azt már részletesen kiveséztük, hogy a tavasszal zárult szezonban milyen összegből gazdálkodtak a klubok, viszont eddig nem…

Tovább

Tíz ábra, ami szinte mindent elárul a magyar fociról

Néhány hete háromrészes cikksorozatban elemeztük a magyar NB1-es klubok gazdálkodását, azonban mindenképpen akartunk még készíteni egy áttekinthető összefoglalást ezzel kapcsolatban. Végül úgy döntöttünk, hogy különböző fontos gazdasági mutatókon keresztül…

Tovább

Úszik a pénzben a Fradi, mégis a szezon csalódása volt

A már az első részben kitárgyalt MTK mellett talán a Ferencváros volt a most zárult szezon legnagyobb csalódása, legalábbis a fradistáknak biztosan. Egyrészt az NB1 elvileg legmagasabb költségvetésével a dobogóra sem fért fel a magyar kirakatcsapat, másrészt a zöld-fehérek játéka is hagyott maga…

Tovább

Mennyiből él egy magyar focicsapat a középmezőnyben?

A múlt héten kezdtük sorozatunkat a magyar NB1-es csapatok 2016-os gazdálkodásáról, akkor azt ígértük, hogy folytatjuk majd a nyolcadik helytől felfelé. A már az első részben elemzett MTK és Diósgyőr mellett a Debrecen számára is csalódás volt a szezon, de vélhetően Újpesten is jobb helyezésről…

Tovább

Így művészet volt az MTK kiesése

Május végén szokás szerint megjelentek a 2016-os céges beszámolók, melyek a sport szempontjából sem mellékesek. A következő hetekben több cikkben igyekszünk feldolgozni az információkat, elsőként a focira koncentrálunk, de lesz kézilabda, kosárlabda, vízilabda és más sportok is. Már a labdarúgó NB1…

Tovább

Tényleg olyan csóró a friss magyar bajnok? Lássuk a számokat!

Az utóbbi napokban többször lehetett arról olvasni, hogy már-már mesebeli történet a Honvédé, hiszen az anyagi lehetőségei alapján inkább a kiesés ellen kellett volna harcolnia a csapatnak, ezzel szemben meglepetésre bajnoki címet szerzett. A friss számok alapján a fenti megállapítás valószínűleg…

Tovább

Egy vagyont bukik a Manchester United, ha nem nyeri meg az Európa Ligát

Egy 8 milliárd forintos záradék terhe is nyomja majd a Manchester United labdarúgóinak vállát az Európa Liga döntőjében. Ráadásul, ha az angolok elbukják a döntőt a holland Ajax ellen, akkor nem indulhatnak a Bajnokok Ligája 2017/18-as idényében sem.  Szerda este kiderül, hogy a holland bajnokság…

Tovább

Vége a barátkozásnak, jön a Nemzetek Ligája

Legutóbb már írtunk róla, hogy kikértük az MTVA-tól az MLSZ-szel kötött szerződés részleteit, eszerint a 2020/21-es szezon végégig majdnem 19 milliárd forintot fizet a köztévé a közvetítési jogokért. A válaszban azonban volt egy érdekes mellékszál: az MTVA elmondása…

Tovább

Milliárdokat ért Magyarországnak a tavaly nyári Eb-siker

Az előző szezon 2,1 milliárd eurójával szemben a 2015/16-os szezonban több mint a duplájára, 4,6 milliárd euróra emelkedett az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bevételeinek összege – olvasható a napokban nyilvánosságra hozott pénzügyi jelentésben. A jelentős többletből az európai klubok is…

Tovább

Anyagilag sem jártak rosszul a franciák az EB rendezéssel

Egy idén megjelent tanulmány szerint megérte a franciáknak megrendezni a labdarúgó Európa- bajnokságot, mert az rövidtávon közel 380 milliárd forintos pozitív gazdasági hatást eredményezett.  Az esemény miatt Franciaországba látogatók költései elérte a 190 milliárd forintot.…

Tovább
süti beállítások módosítása