Sportbiznisz

Utazás a rémálmok földjére

2016. október 09. - Sportbiznisz Blog

A mi korosztályunk valószínűleg már sosem felejti el azt a rigai estét 2003-ban. Nekünk talán ez volt a magyar foci első igazán nagy bukása. És épp ezért nem felejtjük el Maris Verpakovskis nevét sem, aki azon a rémálomszerű meccsen két gólt rúgott. De ne rágódjunk a múlton, most itt a lehetőség revansot venni, ráadásul gazdaságilag is minden mellettünk szól.

valogatott161005.jpg

Sok mai harmincas férfi van úgy vele, hogy 2003 szeptemberéig fogalma sem volt, hol van Lettország, aztán amikor meglepetésre hármat kapott a válogatott Eb-selejtezőn, akkor egy életre megtanultuk a lettek nevét. De leginkább Maris Verpakovskis nevét, aki két góllal terhelte meg Király Gábor hálóját azon a meccsen. A lettek egyébként mindenkit megdöbbentettek azzal, hogy kijutottak a 2004-es Európa-bajnokságra, hasonló bravúr azóta sem jött össze nekik.

A tizenhárom évvel ezelőtti meccsről a magyar keretben már csak Gera Zoltán szerepel, Verpakovskis „barátunk” pedig idén januárban vonult vissza, de előtte megjárta a Dinamo Kijevet, a Getafét, a Hajduk Splitet és a Celta Vigót is, igazán nagy karriert azonban sehol nem futott be, a La Ligában például 13 meccsen csak egy gól jött össze neki.

A mai lett válogatottban nincs hasonlóan nagy név, bár Artjoms Rudnevs neve nem cseng rosszul, főleg Magyarországon, hiszen a csatár 2009-11 között 30 meccsen húsz gólt vágott a ZTE színeiben az NB1-ben, és a magyar kupában is összehozott három találatot. Azóta megjárta a lengyel ligát, majd a Lech Poznanból 5,5 millió euróért ment a Hamburgba, mely végül idén nyáron adta tovább Kölnbe. A 28 éves centernek idén három Bundesliga-meccsen még nincs gólja, a német kupában tudott csak egyszer betalálni.

De térjünk rá a komolyabb dolgokra: mit érdemes tudni Lettországról? A lakossága a 2014-es népszámlálás szerint a kétmilliót sem éri el, vagyis az egész országban alig élnek többen, mint Budapesten. Mindehhez 64 589 négyzetkilométeres terület járul, ami nagyjából a kétharmada Magyarországénak, vagyis az ország kifejezetten ritkán lakott.

A magyar-lett kereskedelmi kapcsolatokról nem sokat lehet mondani, a KSH szerint 2015-ben mindössze 35,3 millió euró értékben importáltunk terméket és 139 millió eurót tett ki a magyar export. A tendencia érdekes volt, hiszen a kivitelünk több mint húsz százalékkal csökkent 2014-hez képest, viszont az import közel 40 százalékkal ugrott meg.

Most is elkészítettük a táblázatot, amit a magyar-svájci meccs előtt. Ugyanazt az öt mutatót vettük alapul, és most is egy-egy gólt jelent mindegyik.   

lettmagyar161006.png

Jól látszik, hogy a gazdasági adatok és a két válogatott keret értéke mellettünk szól, ennek alapján 5:0-s győzelemre készülhetnénk Rigában. Lettországban az egy főre jutó GDP vásárlóerő-paritáson kicsivel marad csak el a magyartól, a munkanélküliségi ráta viszont majdnem a duplája a magyarnak. A 2015-ös gazdasági növekedésben minimálisa az előnyünk. A focihoz kapcsolódó mutatókat nézve a lettek legértékesebb játékosa Rudnevs, akinek értékét a Transfermarkt 1 millió euróra becsüli, a Feröer elleni magyar kezdőcsapat összértéke pedig majdnem négyszerese az Andorra ellen kínkeservesen 1:0-ra nyerő lett csapaténak.

Vagyis ha a gazdasági adatokból indulunk ki, akkor sima győzelem várhat ránk Rigában, a történelem viszont óvatosságra int, hiszen 13 éve egyszer már megégett a magyar csapat a lett fővárosban.

A bejegyzés trackback címe:

https://sportbiznisz.blog.hu/api/trackback/id/tr9011778427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása