Sportbiznisz

Reméljük csak a búcsúztatás miatt lesz könnyes a szemünk

2016. november 15. - Sportbiznisz Blog

339 válogatottságot búcsúztat a magyar labdarúgó-válogatott a Svédország elleni barátságos mérkőzésen. Király Gábor szögre akasztja a válogatott kesztyűjét és cipőjét, illetve Juhász Rolandot, Vanczák Vilmost és Hajnal Tamást sem fogjuk többet válogatott mezben látni a pályán. A Magyar Labdarúgó Szövetség ellenfélválasztása egyértelműen azt bizonyítja, hogy nem gálamérkőzést szerettek volna rendezni, hanem kifejezetten egy, a felkészülést szolgáló ellenfelet kerestek. Ugyanis Svédország kemény dió.

valogatott161005.jpg

Habár az örökmérlegünk bizakodásra adhat okot (18 győzelem, 10 döntetlen, 16 vereség), azért érdemes megjegyezni, hogy 1990 óta a lejátszott 12 mérkőzésből csak kétszer nyert a magyar válogatott és egyszer lett döntetlen a végeredmény a sárga-kékek ellen. Az említett négy magyar játékos egyszerre volt a pályán a 2005. szeptember 7-i svédek elleni 2006-os VB-selejtezőn, amely akkor 1-0-s vereséggel zárult a Puskás Ferenc Stadionban. A búcsúzó játékosok közül Király és Hajnal 6-6, Juhász 4, amíg Vanczák 2 alkalommal lépett pályára Svédország ellen.

De lássuk milyen pénzeket mozgattak meg a játékosok az átigazolási piacon eddigi pályafutásuk alatt. Mivel mind a négy játékos jelenleg is aktív (3-an az NB I-ben, illetve Vanczák Vilmos az NB II-ben játszik) így vegyük először szemügyre, hogy jelenleg mekkora a becsült értékük. A transfermarkt.com adatai alapján a játékosok összértéke meghaladja az 1 millió eurót, amelyből Juhász Roland egyedül fél milliót ér (a magyar bajnokságban játszó játékosok átlagértéke 264 ezer euró). 

A pályafutásuk csúcsát mindegyik játékos külföldön érte el és ez idő tájt volt a legmagasabb az értékük is, Hajnal Tamás például a német Borussia Dortmundban elérte a 6,5 millió eurót. Juhász Roland Belgiumban (Anderlecht), Király Gábor Angliában (Crystal Palace) és Vanczák Vilmos Svájcban (Sion) játszott , amikor a legmagasabb becsült piaci értékkel bírt.  Szívfájdalom, hogy ezek ténylegesen az átigazolások során nem látszódtak meg, még ha nem is mindegyik összeg ismert pontosan, a négy játékosért összesen körülbelül öt millió eurót fizettek ki az átigazolások során.

Zárásként kanyarodjunk vissza a mérkőzésre és a 9,8 millió fős Svédországra, amelyiknek népessége folyamatosan növekszik. Az IKEA-val és a vikingekkel egybeforrt ország gazdasági fejlettsége és életszínvonala kimagasló, így már a szokásos számokkal való játszás előtt éreztük, hogy baj lehet a mérkőzés végére. A szokásos öt mutatót alapul véve, az egy főre jutó GDP és a GDP növekedés tekintetében hamar kétgólos előnybe kerültek a svédek, amelyet csak egy hatalmas munkanélküliségi ráta bombával tudott korrigálni a magyar válogatott. A második félidőben a svéd futballisták értékével már nem tudott versenyezni a magyar csapat, amellyel ki is alakult a 4:1-es vendéggyőzelem.

A bejegyzés trackback címe:

https://sportbiznisz.blog.hu/api/trackback/id/tr3211961967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása