A magyar NB1 tizenkét csapatának 67 millió eurónyi (közel 21 milliárd forint) bevétele volt 2015-ben, vagyis egy-egy csapat átlagosan 5,5 millió euróra tett szert. Ennek majdnem a kilencven százaléka szponzoroktól és „egyéb bevételekből” származott, vagyis a szurkolók direkt befizetései elenyészőek a nyugat-európai szinthez képest. Ez pedig meglehetősen sötét képet fest a magyar foci gazdasági hátteréről és kilátásairól.
Kép forrása: mlsz.hu
Legutóbb már foglalkoztunk az UEFA The European Football Landscape című részletes kiadványával, mely a kontinens labdarúgásának gazdasági oldalát vizsgálja elsősorban. Az előző cikkben arra mutattunk rá, mennyit költenek a magyar klubok bérekre, illetve hogy állnak ezen a téren nemzetközi összehasonlításban. Azt is megállapítottuk, hogy az NB1 csapatai működési bevételeik 62%-át fordítják fizetésekre. Ezt követően most megvizsgáljuk szintén az UEFA jelentésének segítségével, hogy honnan jönnek ezek a bevételek.
Kezdjük rögtön a leglényegesebb ábrával, aztán majd jön a magyarázat és az összehasonlítás is! Az UEFA adatai szerint az alábbiak szerint néz ki az a csoport, amibe a magyar bajnokság tartozik bevételi szempontból:
A fenti országokban 10 és 100 millió euró között volt 2015-ben a klubok összbevétele, ez 18 országot jelentett. Látszik, hogy Magyarország a maga 67 millió eurójával Románia mögött második ebben a csoportban.
Az ábrán látszik, hogy a magyar klubok bevételeinek legnagyobb részét (46%) a szponzoroktól érkező összeg teszi ki, ezen felül 43% az „egyéb bevételek aránya. Ősszel a Fradi és a Videoton gazdálkodását bemutató cikkünkben már rávilágítottunk arra, hogy ezek az egyéb bevételek többnyire tulajdonosi hozzájárulást takarnak, ez akadályozza meg, hogy veszteségesek legyenek a klubok. Erre elsősorban azért van szükség, mert a nemzetközi szövetség pénzügyi fair play szabályának meg kell felelni, illetve a magyar működési licenszhez is megalapozott pénzügyi háttér kell.
A fentiekből az is következik, hogy a teljes bevétel 89%-a ebből a két forrásból származik. Erre jön még a tévés jogdíjakból származó 5%-os rész, a maradék 6% pedig az UEFA-tól és a jegybevételekből folyik be a klubok kasszájába. Mindezekhez a működési bevételekhez azt is hozzátette a jelentés, hogy az átigazolási bevételek a fenti 67 millió eurós összeg 9 százalékát tették ki 2015-ben.
Érdemes egy kicsit elidőzni a mi országcsoportunknál mielőtt a „nagyokra” térünk, hiszen nekünk ezekkel a bajnokságokkal kell felvenni a versenyt. Feltűnő, hogy a horvát és szerb klubok esetében a teljes bevétel majdnem megduplázódik az átigazolásoknak köszönhetően. Miközben ezek a csapatok 43 illetve 26 millió eurós működési bevételt könyveltek el, ennek több mint 80%-a jött pluszban az átigazolásokból. Ez azzal függ össze, amit a régió rendszeres BL-résztvevőiről szóló cikkben írtunk: a horvát és a szerb foci teljesen más modell alapján működik, egy hasonló méretű piacról azzal tudtak kitörni az utóbbi években, hogy jelentős számban adtak el játékosokat Nyugat-Európába. Ennek köszönhető az, hogy a Dinamo Zágráb például rendszeres résztvevője a Bajnokok Ligája csoportkörének. Valami hasonló modell kezdetleges jelei látszanak a magyar fociban is, hiszen az évekkel ezelőtt elindított akadémiai rendszer egyre nagyobb számban termeli ki a piacképes focistákat. A probléma csak az, hogy ezek a magyar játékosok jóval olcsóbban értékesíthetők csak, mint a hasonló korú és képességű szerb vagy horvát focisták. Ahhoz még hosszú éveknek kell eltelni, hogy a magyar fiatalok is hasonló rangot vívjanak ki maguknak Európában.
De vissza egy kicsit a működési bevételekhez, illetve azok struktúrájához! Az UEFA megjegyzi, hogy az európai topbajnokságokkal összevetve a közepes bevételű ligákban a fő különbség abból adódik, hogy a tévés jogdíjak sokkal kisebb részt tesznek ki. Miközben ez Nyugat-Európában nem ritkán 15-30%-a a teljes bevételnek, a mi csoportunkban csak a román és a ciprusi adat hasonlítható ehhez. Ez persze valahol érthető, hiszen sokkal jobban eladható egy angol vagy német bajnokság, mint mondjuk a belarusz első osztály meccsei, ugyanakkor a jogdíjak területén tapasztalható korlátok
nehéz helyzetbe hozzák a kisebb országok csapatait, hiszen ezeket a bevételeket máshonnan kellene pótolni ahhoz, hogy felzárkózásról lehessen beszélni. A jelenlegi modellben ugyanis kódolva van az, hogy csak nőni fog a szakadék a gazdag nyugat-európai és a kisebb kelet-európai klubok között.
És akkor most térjünk át az európai élvonal elemzésére! Az alábbi grafikonon a 100 millió euró feletti bevétellel bíró ligák adatait látjuk az UEFA jelentéséből:
Jól látszik a Premier League elképesztő fölénye, a 4,4 milliárd eurós bevétel felét a tévés jogdíjak adják Angliában. Ennél magasabb arányt csak az olasz bajnokságban regisztrált az európai szövetség, igaz, ott jóval kisebb, „mindössze” 1,9 milliárd eurós teljes bevételről van szó. Ugyanakkor a magyarhoz hasonlóan alacsony arányt csak az orosz, az ukrán és a svájci bajnokságban tesznek ki a közvetítési díjak.
A fentiekkel párhuzamosan Nyugat-Európában jóval kisebb az „egyéb bevételek” jelentősége, a topbajnokságok között ugyanakkor ott találjuk Kazahsztánt, ahol 78%-ban ilyen egyéb forrásokból gazdálkodnak a klubok. Ez azt jelenti, hogy a kazah foci vélhetően elsősorban a helyi oligarchák hathatós közreműködésének köszönhetően fejlődött az elmúlt években és került be a top20 bajnokságba a bevételek alapján is. A működési bevételek mellett főleg a portugál, az ukrán és az osztrák csapatok egészítik ki forrásaikat az átigazolási piacról.
Összességében a mostani UEFA-jelentésből sem derül ki, hogyan fog valaha is a saját lábára állni a magyar foci, hiszen a nézőktől közvetlenül érkező bevételek tekintetében továbbra is utcahosszal vagyunk lemaradva nem csak Nyugat-Európától, de a régió többségétől is. Az ugyanis viszonylag megszokott a környező országokban, hogy a bevételek legnagyobb része a szponzoroktól és a hirdetőktől érkezik, ez részben abból is következik, hogy a magyar, cseh vagy szlovák klubok lényegesen kevesebb pénzből gazdálkodnak. Arra viszont nem nagyon van máshol példa, hogy a szponzori/hirdetői bevételek és az „egyéb” kategóriába sorolt bevételek összesen majdnem 90%-ot tegyenek ki a kluboknál. Mindez arra utal, hogy egyrészt a magyar foci erősen rá van utalva a (nem ritkán állami) szponzorokra és hirdetőkre, másrészt pedig a gyakran csak mesterségesen, könyvelésben kimutatott egyéb bevételek nélkül még a mostaninál is sokkal rosszabb lenne a helyzet.
